Bizonyára sokan emlékeznek még a nagy sikerű tévésorozatra, melyet Rockenbauer Pál és munkatársai "És még egymillió lépés" címmel készítettek. Az ő tiszteletükre került 1989-ben kitűzésre az útvonal, ami előbb az Országos Kék Túra, majd pedig az Európai Hosszútávú Vándorutak részévé vált (1995-ben) és a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kék Túra nevet kapta.
A túra Velemtől Szekszárdig tart, térségünkbe Rádiházánál (Gutorfölde) lép be. A falu feletti szőlőhegyen máris több érdekességgel találkozhatunk: ilyen az 1910-ben épült római katolikus Sarlós Boldogasszony-kápolna, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a göcseji dombokra. A kápolna mellett szépen kialakított pihenőhely várja a megfáradt túrázókat. Innen Szentpéterfölde felé vezet a kék jelzés. Itt megcsodálható a régi, XIX. századi fa harangláb, a hajdan kiállítópavilonnak épült vadászház és a neves horgászvízként számon tartott Szentpéterföldei-tó. A tó után végeláthatatlannak tűnő, gyönyörű erdei út vár a túrázókra, mely egészen Lasztonyáig, az Alsó-Válicka völgyéig tart. Itt felkapaszkodva a Várhelyi-hegyre egy kilátó várja a természet szerelmeseit, ahonnan érdemes körbe tekinteni a tájon.
Még mindig a lasztonyai határban, a Torhaji laphoz visz tovább a kék jelzés. Itt egy erdei utat kell követni, mely elvezet bennünket a legendákkal övezett forrásig. Torhajiban egy menedékházat, valamint egy kis tavat is találhatunk.
Ezután meredek dombon felkapaszkodva érkezünk meg (Lispe-) Szentadorján község fölé emelkedő dombra, majd az út kikanyarodik a műútra. Innen a Lispei-hegy felé tudunk tovább menni, ahol egy szép áll. Lispe után Bázakerettye a következő állomás, ahová egy régi, nagy gyümölcsösön (szilva) keresztül vezet az út. Bázakerettyétől egészen Kistolmácsig a műutat követi a kék jelzés. Kiérve a faluból (Kerettye), hamaraosan az erdei kisvasút sínpárját keresztezzük, majd feltűnik a kistolmácsi vadászház és a kisvasút végállomása. Innen kb. 200-300 méterre a Kozár-forrás található, majd pedig a Kistolmácsi-tó következik, végül pedig maga a falu.
Kistolmácson, a kápolnát elhagyva K-re kell fordulnunk a Hegyi utcába, ugyanis erre vezet utunk a Tolmácsi-hegyre. Bár a kék túra a felső hegyháton folytatódik tovább, mégis érdemes az alsó hegyhát felé venni az irányt, mert itt egy kilátóból gyönyörködhetünk a kilátásban. Visszatérve a kék jelzésre a Tolmácsi hegy végén egy XVIII. századi Szent Orbán szobor áll, majd százados bükk erdő következik. Ezen áthaladva folytatjuk utunkat egy dombháton, melynek végén már Borsfa község határában járunk. Itt élesen fordul az út K felé, s hamarosan feltűnnek (Alsó-) Borsfa házai és kis kápolnája (Rákóczi utca). Innen a Becsehely-Bak közútra érünk, ahol a kék túra egy rövig ideig É felé halad. A temető után Felső-Borsfára érünk, ahol hamarosan az önkormányzat és a helyi futballpálya tűnik fel, itt a túra ismét K felé kanyarodik. Újra szőlőhegyre kapaszkodunk fel, majd egy nagy bükk és tölgy erdőt átszelve már Valkonya tűnik fel. Ebben a kis faluban - közvetlenül a kék túra útvonala mellett - találhatjuk a Rockenbauer Pál Turistaszállót, melyet az önkormányzat működtet.
Valkonyát elhagyva a kék túra a Valkonyai- és az Oltárci-szőlőhegy között visz fel a dombtetőre, ahonnan a Szuloki forráshoz és tóhoz ereszkedhetünk le a völgybe. (Az Oltárci- vagy Gurgó-hegyre érdemes egy kis kitérőt tenni a geodéziai toronyhoz, ahonnan csudálatos kilátás nyílik az egész vidékre, hiszen 324 m-es magasságával ez a környék egyik legmagasabb pontja.) Ezután nagy összefüggő erdőrengetegen keresztül dombhátra fel, völgybe le vezet az út egészen Obornakig. A Valkonyához hasonló kis zsáktelepülés a Zalaerdő Zrt. által létesített erdei iskolájáról nevezetes. Obornak után ismét erdők és dombok következnek, míg nem elérkezünk Zala megye legnagyobb összefüggő szőlőterületéhez, a Homokkomáromi-hegyhez. A szőlőhegy D-i peremén haladva jutunk el a község igazi nevezetességéhez, a festői fekvésű zarándoktemplomhoz és kolostorhoz, mely a Kis Boldogasszony nevet viseli. Ezután a kék túra lefut a faluba, ahonnan aztán tovább kanyarog Hosszúvölgy község felé, elhagyva térségünket.
A Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kék Túráról részletes információk a következő internetes oldalakon találhatóak:
Ez a túra a dél-zalai olajvidék legszebb természeti és legérdekesebb ipartörténeti helyszíneit tárja fel mintegy 89 km hosszúságban. Körút szerűen került kialakításra, kitűzésekor a piros jelzést alkalmazták. Térségünkbe Lovászinál, illetve Szécsiszigetnél lép be.
Ha Lovászi határából indulva járjuk be a túrát, akkor először Tornyiszentmiklósra érünk, melyet éppen csak érintünk, hogy aztán a Kerka folyócska hídján átlelve Tormafölde Kislakos nevű településrészébe jussunk. Itt a Dobri-Csömödér összekötő útra érve D-re fordulunk, majd a piros jelzést követve a Lenti-Letenyei műútra kanyarodunk, ahonnan a Vörcsöki-hegy lábánál vezet az utunk.
Innentől kezdve meredek dombok következnek, ez már a hatalmas vétyemi erdőrengeteg.
Az erdőkből Kiscsehi határában érünk ki, ahonnan aszfaltúton, majd ismét erdőben folytatódik utunk Budafapuszta felé. Itt egy szép arborétumot találunk kilátóval, tóval és számtalan növényritkasággal. Budafapuszta után ismét erdőn keresztül jutunk Bázakerettyére a Ciklámen Hotelnél. Kerettyén a termálfürdő mellett visz az út Báza felé. Bázába beérve É felé haladunk egészen addig amíg a Bázai-szőlőhegyre felkapaszkodva a piros jelzés ÉNY, NY irányába nem kanyarodik.
Ismét erdőkön át folytatódik az út a kerettyei Nagy-hegyre, ahol egy kilátóból pillanthatunk le a völgyben megbúvó községre (Kerettye). Miután leereszkedtünk a faluba Lispeszentadorján felé folytatjuk utunkat.
Előbb fel kell kapaszkodni a két falut elválasztó dombra. Amint felértünk a gerincre és kijutunk az erdőből, feltárul előttünk a vidék. A Lispei-hegy felett kilátó áll, érdemes innen körbe pillantani. A hegyről leérve a faluba (Lispe) aszfaltozott úton visz az út Szentadorján felé. Itt a templomnál a Béke utcán át a Szentadorjáni-hegy irányában folytatódik a piros túra. A hegy É-i végét elhagyva újra erdőben járunk, majd feltűnik a Maróci-hegy. Innen csodálatos kilátás tárul elénk a völgyben megbúvó falucskára. Ismét a Vétyemi erdő következik, ahol az ősbükkösön keresztül jutunk Vétyempusztára. Itt már csak néhány erdészeti célú gazdasági épület áll.
Innentől kezdve erdők és szőlőhegyek váltják egymást, miközben É után NY, DNY felé kanyarodik a túra útvonala. Következő állomásunk Szécsisziget. Itt a kilátóból alápillantva megcsodálhatjuk a Kerka-völgyét, de a község műemlékeit már testközelből érdemes megtekinteni, amit már csak azért is megtehetünk, mert a hegyről lejutva a falu központján át vezet tovább utunk. Szécsiszigeten a vízi malmot, a barokk templomot és a klasszicista kastélyt ajánlhatjuk a kirándulók figyelmébe. Szécsisziget után a piros túra elhagyja térségünket.
Közhely, de igaz, hogy a történelem velünk él. Nem is gondolnánk, hogy miket rejthet a megszokott, látszólag mindennapos táj. Mindezt mi magunk is megtapasztalhatjuk Dél-Zalában, hiszen itt egy nagyon különös építményegyüttessel találkozhatunk. Arról a hidegháborús bunkerrendszerről van szó, mely hajdan körülbelül 630 km hosszúságban épült ki az osztrák határtól egészen a román határig.
A Déli Védelmi Vonal (ez volt a hivatalos elnevezés) a III. világháborúra való felkészülés jegyében készült, ugyanis a kommunista politikai vezetők meg voltak győződve róla, hogy az újabb világégés elkerülhetetlen. Sztálin utasítására fel kell készülni az imperialisták támadására – és egyúttal Nyugat-Európa megszállására, amihez a Rákosi vezette magyar politikai vezetés teljes meggyőződéssel asszisztált. Mindennek az lett a következménye, hogy a magyar népgazdaság bevételeiből, erőforrásaiból aránytalanul nagy részt hadikiadásokra fordítottak 1949-től.
A veszélyt délről várták, Jugoszlávia felől, mivel a Tito vezette délszláv állam kapcsolatai a sztálini Szovjetunióval megromlottak, ezért déli szomszédunk bizonyos mértékben nyitott a nyugati hatalmak felé. Olaszországban és az Adrián – tehát relatív közelségben - a NATO haderő már jelen volt a térségben. A szovjet hadvezetés stratégiai okokból kívánatosnak tartotta a magyar határ déli részének hermetikus lezárását, melyet a magyar pártvezetők igyekeztek valóra is váltani. Ekkor született meg a Déli Védelmi Vonal ötlete.
1950-ben megkezdődött a 15 km széles határsáv kialakítása, melyből kitelepítették a „rendszer ellenségeit”, külön igazolványt vezettek be, sorompókkal zárták le az ide vezető utakat, megerősítették a határőrséget és az ÁVH-val közös járőrözést vezettek be, továbbá eltávolították a közigazgatásból és a kereskedelemből a nem megbízható személyeket. Már 1949-ben kétsoros drótakadályokat építettek ki az államhatáron, amit a második ütemben aknazár telepítése követett. A harmadik, egyben legköltségesebb szakaszban egy nagyszabású erődrendszer kialakítása kezdődött meg szovjet katonai szakértők közreműködésével. Ennek költségét körülbelül 6,2 milliárd Ft-ra becsülhetjük, ami nemzetgazdasági szinten óriási összeget jelentett akkor.
A Déli Védelmi Vonal három védőövből állt, ezek közül az első az úgynevezett fővédőöv épült ki a legteljesebben. Az itt található erődítményeket - melyeket a köznyelv bunkernek hív – szovjet tervek alapján építették 1952 és 1955 között.
1957-1958-ban a magyar-jugoszláv kapcsolatok visszatértek a normális kerékvágásba, ezzel együtt pedig megkezdődött a védelmi rendszer lebontása. Ez pont olyanra sikerült, mint a megszületése: azaz sosem fejezték be teljesen, így maradhattak meg nagy számban a vasbeton tüzelőállások, géppuskafészkek, parancsnoki objektumok stb. Ezt a hatalmas költségeket felemésztő védelmi vonalat sohasem használták – szerencsére -, megépítése az értelmetlenség mementója!
Az erődrendszer építményei legnagyobb számban itt Dél-Zalában maradtak meg. Többségük szántóföldeken, erdőkben áll gazdátlanul, de van néhány, amit a helyi lakosok használnak terménytárolónak, raktárnak stb. Ezekről az építményekről az elmúlt évekig a közvélemény szinte semmit sem tudott, vagy legalábbis nem tulajdonított neki értéket, holott olyan méretű védelmi rendszerről van szó, melynek Európában nincs párja. A „Magyar Maginot-vonal”-nak aposztrofált erődrendszer majdnem kétszer olyan hosszú, mint a névadó, francia Maginot-vonal (350 km).
A bunkerrendszer „újrafelfedezése” kapcsán ki kell emelnünk a Páka Értékeiért Egyesület tagjainak áldozatos munkáját, továbbá Páka Község Önkormányzatának segítségét, valamint a Hadtörténeti Intézet és Múzeum által nyújtott szakmai támogatást és mentorálást. Nélkülük még ma is az ismeretlenségbe burkolóznának ezek a XX. század közepi építmények.
Ma már turisztikai attrakcióvá formálódnak a dél-zalai bunkerek, melyben komoly előrelépést „A vizek hátán, dombok ölén, bunkerek mélyén” projekt jelentett. Ennek keretében Páka körzetében látogathatóvá vált 4 db erődítmény, felújításra kerültek a hajdani futóárkok, s tájékoztató táblák adnak hasznos információt az érdeklődőknek. Az a nagy fokú érdeklődés, ami e projekt kapcsán megmutatkozott arra enged következtetni, hogy a bunkerrendszer turisztikai attrakcióvá való tételében van potenciál!
A hidegháborús erődítés az ország (a szocialista blokk) védelmén túl a helyi olajvidék biztosítását is szolgálta. Ezért épült meg Lovásziban és Bázakerettyén az itteni kőolajipari létesítmények dolgozóinak védelmét szolgáló óvóhely, melyet tatabányai bányászok titokban építettek 1952-től a II. világháborús légoltalmi pincék felhasználásával. A lovászi óvóhely hatalmas méretű, több mint ezer fő befogadására volt alkalmas, de vészhelyzet esetén akár háromezren is meghúzódhattak benne. Saját áramfejlesztővel, vízhálózattal, belső kúttal, telefonközponttal és orvosi szobával rendelkezett és természetesen volt benne hadműveleti iroda is. A bázakerettyei LÉGO pince nagyon hasonló ehhez, talán nem olyan hosszú, de jóval több helyiség található itt és sokkal jelentősebbek a szintkülönbségek is. Bázakerettyén emellett még több kisebb óvóhely is épült a II. világháború időszakában, amelyek szinte mindegyike máig meg is maradt.
Amennyiben kérdése, javaslata, ötlete lenne, keressen minket elérhetőségeinken!
Elérhetőségeink
