"Új utakat keresve - tudástranszfer a szelídgesztenye termesztés új lehetőségei tárgyában" című projekt

Zala megye századokon át híres volt szelídgesztenyéseiről, melyek ugyan szórványgyümölcsösként voltak jelen a tájon, de a tradícionális népi kultúrában komoly értékkel bírtak. Fáikat a gazdák számon tartották, a termést rendszeresen gyűjtötték, amit részint maga a család használt fel, részint pedig értékesítettek. Térségünk szőlőhegyei elképzelhetetlenek voltak a hatalmas gesztenyefák nélkül. Sajnos az utóbbi évtizedekben olyan új betegségek jelentek meg - pld tintabetegség, kéregrák, gesztenye gubacsdarázs - amelyek miatt a szelídgesztenye állomány tekintélyes része odaveszett.

Sokáig úgy tűnt, hogy el is felejthetjük a gesztenyét, mint gazdaságosan termeszthető gyümölcsöt. Az agrár szakemberek, kutatók azonban serényen dolgoztak azon - különösen Olaszországban és Franciaországban - , hogy részint megtalálják a gyógyírt az új betegségekkel, kórokozókkal szemben, részint pedig ezeknek ellenálló fajtákat nemesítsenek. Ennek a munkának az egyik eredménye lett a Bouche de Betizac nevű hibrid gesztenyefajta, ami rezisztenciája révén azzal kecsegtet, hogy általa talán visszahozható a szelídgesztenye termesztés jelentősége térségünkben is.

A Zala Zöld Szíve Vidékfejlesztési Egyesület, Kiscsehi Község Önkormányzata, Csömödér Község Önkormányzata és az Ökorégió Alapítvány a Fenntartható Fejlődésért alkotta konzorcium azzal a céllal jött létre, hogy ezt az új szelídgesztenye termesztési lehetőséget népszerűsítse, az erre vonatkozó ismereteket bővítse. A konzorcium ennek érdekében 2019.06.27-én pályázatot nyújtott be a VP6-19.3.1-17 számú felhívására. A pályázat 2020. április 28-án támogatásban részesült.

 

Információk a projektről:

Pályázati konstrukció kódszáma: VP6-19.3.1-17

Pályázati konstrukció címe: A LEADER Helyi Akciócsoportok együttműködési tevékenységeinek előkészítése és megvalósítása 

Pályázat címe: Új utakat keresve - tudástranszfer a szelídgesztenye termesztés új lehetőségei tárgyában

Pályázó: a Zala Zöld Szíve Vidék

fejlesztési Egyesület, Kiscsehi Kö

zség Önkormányzata, Csömödér Község Önkormányzata és az Ökorégió Alapítvány a Fenntartható fejlődésért alkotta konzorcium.

Konzorcium vezető: Zala Zöld Szíve Vidékfejlesztési Egyesület 

Támogatói okirat iratazonosítója: 3079023468 

A támogatás összege mindösszesen: br. 21.484.437 Ft 

A konzorciumi tagok által elnyert támogatás összege:

  • Zala Zöld Szíve HACS: br. 2.543.182 Ft 

  • Kiscsehi Község Önkormányzata: br. 13.909.970 Ft

  • Csömödér Község Önkormányzata: br. 2.238.096 Ft

  • Ökorégió a Fenntartható Fejlődésért: br. 2.793.189 F

A projekt rövid tartalma:

A projekt konzorciumban valósul meg, 4 partner bevonásával, egy közös cél eléréséért. Ez a cél a szelídgesztenye termesztés új lehetőségeinek, a hagyományos tájhasználat megőrzésének megismertetése, tudatosítása, általános értelemben a dél-zalai szőlőhegyek megmentése azok gazdasági szerepének erősítése által. A felhívás szerin ti önállóan támogatható tevékenység tehát a gazdálkodási modellek megismertetése, népszerűsítése. A megvalósítás 2 mérföldkőben valósul meg!

Kiscsehiben felújításra kerül a helyi kultúrház, mely - új funkcióként - a szelídgesztenye termesztés új lehetőségeinek "tudásközpontjaként" fog működni. Az önkormányzat azért alkalmas erre a feladatra, mert 2019. év tavaszán egy szelídgesztenyés mintakertet már létrehozott, a nagy jövő előtt álló Bouche de Betizac fajtára alapozva, valamint komoly kapcsolatrendszert alakított ki releváns ismeretekkel bíró szakmai és gazdálkodó szervezetekkel. Kiscsehi Község Önkormányzata az építési beruházáshoz kapcsolódó műszaki ellenőri tevékenységet és az ezt megalapozó tervezői tevékenységet is megvalósítja. Az önkormányzat valamennyi feladatát a 2. mérföldkő időszakában végzi el 2020.01.01 és 2020.08.25 között.

Az épület tartalommal való megtöltését - az itt telephellyel rendelkező és környezetvédelemmel foglalkozó - Ökorégió Alapítvány a Fenntartható Fejlődésért vállalta fel. Az általa elkészíttetendő profi fotódokumentációval megalapozza az épületbe kerülő szemléltető és design elemek (képek, roll up-ok stb.) elkészítését. A digitális adatgyűjtéssel azt a szakirodalmi hátteret teremti meg, mely az információszolgáltatás, ismeretterjesztés alapja lesz. A komplex szolgáltatás részeként az érdeklődők számára nem csak az elméleti, de a gyakorlati tapasztalatokat is be tudja majd mutatni a mintakert révén az önkormányzat. A kert fejlesztése jelen projektben a karbantartáshoz szükséges gépek beszerzésével van jelen, melyek a "tudásközpont" környezetének karbantartását is szolgálják. Az Alapítvány mindezeken túl prospektust is készíttet a szelídgesztenye fókuszba állításával, a hagyományos tájhasználatról. Az alapítvány az 1 mérföldkő időszakában a digitális adatgyűjtést és a csatolt árajánlatokban meghatározott gépek (fűnyírók 3 db) beszerzését, a 2. mérföldkő időszakában pedig roll-up, információs táblakészítést, prospektuskészítést és fotózást valósít meg.

Csömödér Község Önkormányzata a projektben elkészítteti azt a szakmai háttéranyagot - nem tanulmányt! - mely a projektben létrehozandó kiadványok szakmai vázát képezi majd. Ez a szelídgesztenye termesztés lehetőségeit, technológiáját tárgyalja elsősorban. Másik projektelemük egy csömödéri ismeretterjesztő, társadalmasító rendezvény megszervezése. Itt kulturális és szakmai programok valósulnak meg, miközben a kiadványokkal népszerűsítik a projekt célját. Az 1 mérföldkő időszakában a szakmai háttéranyag készül el, a 2. mérföldkő időszakában pedig az ismeretterjesztő, társadalmasító rendezvény kerül megszervezésre.

A ZZSZ HACS egy nagyobb terjedelmű szakmai kiadványt készíttet szintén ismeretterjesztési céllal, melynek témája: gyümölcsészet Zalában, különös tekintettel a szelídgesztenyére. Ebben mind a fotókészítés, mind a digitális adatgyűjtés, mind pedig a szakmai háttéranyag megjelenik. A kötelező nyilvánosság biztosítása szintén a HACS feladat, mely esetünkben arculati tábla elkészíttetését jelenti. Az 1 mérföldkő időszakában a kötelező nyilvánosság biztosítása, a 2. mérföldkő időszakában pedig kiadvány készítés történik meg a ZZSZ HACS esetében.

Az elkészülő, a termesztéstechnológiát, az új lehetőségeket bemutató szakmai háttéranyag, az ismeretterjesztő kiadványok, a "tudásközpont", a szakirodalom összegyűjtése, a társadalmasítást erősítő rendezvény, a mintakert bemutatása révén új ismeretekkel gazdagodnak az itt élők, létrejön egy infrastrukturális és szellemi tudásbázis. Ez hozzájárul a hagyományos tájhasználat megőrzéséhez (szőlőhegyek) és az alternatív jövedelemszerzés lehetőségének megteremtéséhez.


 

Hírek a projektmegvalósításról

2020.07.01.

A projekt 2020. májusában kezdődött meg a projektben szereplő gépek, projekttábla beszerzésével, illetve az építési beruházás előkészítéseként a kiviteli tervdokumentáció elkészítésével. A projekttábla kihelyezésre került a beruházás helyszínén.

2020.07.15.

Benyújtásra került az első kifizetési kérelem (KK). Ehhez kapcsolódóan korábban változásbejelentés során pontosításra került az első mérföldkő elszámolása során elszámolandó kiadási tételek köre.

2020.09.07.

Tájékoztatjuk az érdeklődőket, hogy jelenleg a jövőben tudásközpontként működő kultúrház felújítását végző kivitelező kiválasztása zajlik. A beruházás megkezdéséről a későbbiekben tájékoztatást fogunk adni!

2020.11.09

Elfogadásra került az 1 kifizetési kérelem.

2021.05.26.

A projekt megvalósítása az építési beruházás kérdésessé válása miatt veszélybe került. Emiatt az érintett konzorciumi tag képviselője, Süle Béla polgármester Úr levélben kereste meg IH vezető Urat. Ebben a megkeresésben részint a projekt megvalósításának határidejének módosítáást kérte polgármester Úr, másrészt pedig kiegészítő támogatás lehetősége felöl érdeklődött! Ez utóbbi azért nagyon fontos, mert az eddig felkutatott lehetséges kivitelezők mindegyike a projektben rögzített műszaki tartalmú beruházásra az elnyert támogatásnál legalább 10 millió Ft-tal magasabb ajánlatot adott! Ilyen plusz költséget a konzorcium egyetlen tagja sem tud fedezni!

2021.06.25

A tudásközpontként funkcionáló kiscsehi kultúrház felújításának megkezdése az óriási mértékű költségnövekedés miatt csúszik, ezért a konzorcium IH vezető Úrtól a projekt megvalósítáásnak záró időpontjának módosítását kérte 2021.11.13-ra! IH vezető Úr a kérést támogatta.

2022.11.15.

Süle Béla polgármester Úr ismét levélben kereste meg IH vezető Urat, melyben a kiscsehi kultúrház külső felújításának lehetséges módosítása felöl érdeklődött. Hosszas keresés után és a kivitelezési költségek néminemű konszolidálódása következtében sikerült potenciális kivitelezőt találni, azonban a beruházás csak a műszaki tartalom módosítása - a belső felújítás engedélyezése - mellett tud megvalósulni.

2023.02.16.

Pozitív tartalmú válasz érkezett IH vezető Úrtól a külső felújítás belső felújításra való módosítása tárgyában.

2023.06.16

Miután a kiscsehi kultúrház belső felújítása IH vezető Úr levele nyomán elméletileg lehetővé vált, Kiscsehi Önkormányzata elkészíttette az épület újabb tervdokumentációját és tételes költségvetését. Ezek birtokában lehetett csak változásbejelentést összeállítani, amiben hivatalosan is kértük a módosítást!

Változásbejelentés során a műszaki tartalom módosítását kezdeményeztük annak érdekében, hogy a tudásközpontként funkcionáló kiscsehi kultúrház belső felújítását el tudjuk végezni. A kérelem a projekt megvalósítási határidejének 2023.11.30-ra történő módosítáást is tartalmazta.

2024.05.09

Majdnem egy év eltelte után, 2024. május 9-én érkezett meg a MÁK (Kormányhivatal) hozzájárulása a műszaki tartalom módosításhoz. A MÁK tájékoztatta a projekt megvalósítóit, hogy új Támogatói Okirat kiadására kerül sor. Ebben ugyan elfogadták a projekt határidő kért módosítását, de az a hozzájárulás megérkeztekor már eltelt, ezért újabb VB benyújtása vált szükségessé!

2024.05.13.

A MÁK (Kormányhivatal) új Támogatói Okiratot küldött a projekt kapcsán a műszaki tartalom módosulása miatt!

2024.05.16.

A projektet magvalósító konzorcium a fentebb jelezett okok miatt VB során kérte a projekt megvalósítási határidejének 2024.09.30-ra történő módosítását!

2024.06.17.

Megérkezett a MÁK (Kormányhivatal) hozzájárulása a projekt megvalósítási határidejének módosításához!

 

A projekt során elkészült dokumentumok:

 

SZELÍDGESZTENYE FOTÓGYŰJTEMÉNY (A képek a projekt megvalósítóinak tulajdonát képezik, felhasználásuk csak az ő hozzájárulásukkal, a vonatkozó jogszabályok betartáásval engedélyezett!)

 

DIGITÁLIS SZAKIRODALMI GYŰJTEMÉNY

 

ZALAI GYÜMÖLCSÉSZET - A SZELÍDGESZTENYE (kiadvány) 

 

SZAKMAI HÁTTÉRANYAG (dokumentum)